A szentigaz aranyember
- Részletek
- Kategória: Novellák
- COM_CONTENT_PUBLISHED_DATE_ON
- Írta: Rimóczi László
S ilyenkor tényleg érezni azt a libabőrt, amit az a jellegzetes dunai szag húz ránk, amire egyetlen más folyó, víztározó, pocsolya vagy marseilles-i csatorna sem képes. A Dunának Duna szaga van. Nem tudni, mitől. Talán a dunaságától. Albert egyedül áll a parton. Meztelenül. Petyhüdt pöcsét megcirógatja a forró augusztus 16.-i szellő. Igazából lélegzik. Az álom lilaszagú ködét szívja be most, nem a Dunáét, mindegy, ilyenkor muszáj. Szúnyogok függönye mögött a víz mocskos, barna, sietős. McDonald’s-ot visz a hátán. Tőle 6 méterre zátonyra futott hűtőszekrény.
Mögötte a büfés Petra hajnal óta neki csapkodja a csöpögőre a lángost, de rá se hederít, mellette a stégen egy bácsika köhög, vékony nádbotját a vízbe lógatva, az úton egy roma prosti korholja az őtet éppen igazoltatni kívánó közeget, hogy „Kórupp rendőr, megcsinyátatom a valagad a Lálivál bázmeg! Meg!”
Albert hiába rángatta tízszer annyira, nem ment. Nem ment fel a gumigatya sehogy sem az irdatlan valagára, mintha kotont próbálna ráhúzni egy szamovárra. Nem is bajlódott vele tovább, belehajította a vízbe, ami már vitte is. Jó lesz ő pucéran. Próbálkozását mosoly és gondolatok nélkül nézte végig büfés Petra. Albert azért kívánta magára erőltetni azt a gatyát, mert nem akart sokáig érintkezni a vízzel, pedig sokáig kívánt benne tartózkodni, hogy hozzáférjen az arany legjavához.
Rendőrségi járőrcsónak zúgott el középen, egy elhaló csíkban fehér tajtékká változtatva a barna Dunát. A horgász bácsi kifújta az orrát, zsebkendő nélkül. „Nőre, fiam, sose költsél” – mondta utána, de úgy érkezett meg Albert lapát füléhez a mondat, hogy „nőrefiam sosekőccs”. Nem értette, de hallotta.
Albert szentigaz aranyember. Most nem tudta, hogy vigyorog. 37 évesen négy milliárd forinton ül, mióta eladta apja szárazelemgyárát. Kötvénybe rakta, de így is ideges maradt. Azóta csak még többet akar. De nem pénzt. Aranyat. Amit ő talál a saját szép kezével. Az összeset a Dunából.
„Nőrefiam sosekőccs”
Apja szólalt meg mögötte, pedig már négy éve a föld alatt volt: „minél több pénzed van, annál nagyobb biztonságban vagy? Mert a világ folyton mozog? Mi van, ha világvége? Nincs biztonság, a pénz nem ad azt. De az arany, az arany marad! Gondold el: elszáll egy feketelyuk, vagy egy pulzár a Föld mellett és hopp, megszűnik az elektromosság a világon és már vissza is estünk a középkorba, nyergelheted a lovadat, tévé kuka. A mobilod még él egy darabig, majd annak is kaput, dobhatod az ablakon kifele, vagy használhatod levélnehezéknek, mert e-mail sem lesz, csak kézi posta. Az izmos bankszámlád, huss, volt nincs! De az arany! Az arany pincetőke, örök, kérlek!”
Albert legjobb barátja 5 éve halt meg. Minden dráma nélkül, egyszerűen összeesett a nappaliban. Megállt a szívmotor. Délelőtt, pontban 10 órakor. Albert azóta minden nap azt hiszi, hogy ha már elmúlt 10 óra, akkor ő már nem halhat meg aznap. Ma azonban jóval 10 után fog véget érni az élete. Pontban 16:32-kor kaput lesz neki, eltávozik, elszáll, az Úr asztalánál mazsolászik majd, talpig glóriában.
„Nőrefiam sosekőccs”
Az aranymosótál munka nélkül ott hevert mögötte, a parti fövenyen, nem hozott semmit, kevés aranypikkelyt sem, csak szar iszapot, azt gyűrögette, mosogatta, lapozgatott benne, de az aranymérlege üres serpenyőkkel állt. Beszerzett hozzá mosóasztalt is, amivel gyorsabb és kényelmesebb lett volna a munka. A mosóasztal pedig nem messze állt tőle, a Bentley csomagtartójából kitüremkedve, alatta a felhasított kárpittal, ahogy az oda sietősen be lett baszva. Albert nem kereste az asztalt, hiszen az ésszerűség ma már elmúlt belőle, leült kint a kocsi mellett és várta, hogy életre hívja egy józanabb elme. Nem számított.
Albert turnézott: hetekig próbálkozott Csepelnél, Budakalászon és a Börzsönyben is, mely helyek dúskálnak az aranyban, de csak piritet fogott. Pedig van arany a Dunában. Van. Mondták neki. Az a nádbotos itteni öreg is, aki mindig itt van, mert itteni, hol máshol lehetne. Ő mondta, azon kívül, hogy „Nőrefiam sosekőccs” hogy van itt arany. Sőt.
Albert a gatyapróba előtt már 3 órája mozdulatlanul állt a parton, mintha szoboremlékmű volna, víziszent, akihez fohászkodhatnak a matrózok, mielőtt Dunára szállnak. Mögötte turisták csaholtak németül, fagyival, Canon-nal, de ő cseppet sem érezte nyaralva magát. Pedig az Arbeit macht frei, de ezt ma csak kétszer érezte.
Az aranymosó az aranyat a folyami hordalék felső rétegeiből mossa ki, ez az arany számít a legtisztább aranynak. Egy aranyász csak nyáron dolgozhat, feladata nem sok agytornát igényelt: az aranyszemcséket a folyó menti hordaléktól kellett megtisztítania - ez az arany kinyerésének ősidők óta alkalmazott módja. A valódi aranyászok a folyó iszapját egy ferde mosópadra merték, amelyre filcet, posztót helyeztek. Ennek bolyhaiba a nehezebb anyagrészecskék (így az arany is) fennakadtak. Az aranyszemcséket tartalmazó posztót időnként kimossák, majd az így nyert szűrleményt higannyal keverik össze (a higany amalgámot képez az arannyal). A higanyt az amalgámból hevítéssel elgőzöltetik, vagy szarvasbőrön átnyomva préselik ki, míg csak az arany marad a kezükben.
Albert a Néprajzi Körben kitanulta az aranymosó ládát is, ami durva fizikai munka, de hatásos. A dunai arany úgynevezett lisztarany, kis pikkelykék. Ezeket nem a sodorvonalból termelik ki, hanem az áradás után visszahúzódó víz hagyja a parton az aranyos fövenyt. Ezt a fajta aranyat nem tállal mossák, hanem asztallal: a szakirodalom úgyis hívja, hogy "dunai típusú" aranymosó asztal. Azt mondják, hogy a drávai arany egy kicsit durvább szemű, mint a dunai, és ezért a drávai asztalon nem posztó van, mint a dunain, hanem maga az asztal lapja bordázott.
Albert seggpucéron, ahogy volt, arra gondolt, dehogy kell még egy tiszai aranyszennyzés! Hogy háton úszott halak! Kézzel kell jutni hozzá az aranyhoz. Kézzel. Leguggolt a lapos táljával, belelapátolt egy kevés fövenyt, a vízbe merítette és türelmesen várt, míg a víz átmosta az iszapot. „Akkor lesz jó, amikor az iszap már nem ereget buborékokat, ezután lassan körkörös mozdulatokkal kezdjük el szitálni az anyagot, míg a nehezebb szemcsék alulra nem kerülnek az aranyunkkal együtt” – nem emlékezett, ki mondta ezt, csak a szavaira.
„Nőrefiam sosekőccs”
Ha a jól átmosott iszapban aranyszemeket látott volna, a művelet sikerrel járt volna. De nem látott. Többször azt hitte, hogy de. Az Úr azonban látta, hogy Albertnek igazából több ízben is volt arany a markában, de a szerencsétlen milliárdos nem látta, nem ismerte fel, tele volt a szeme iszappal, ami az agyából csöpögött oda.
Gyakorlott aranyász, akinek jó föveny jut, akár napi néhány grammot moshat magának. A bősi erőmű felépítése óta leginkább Komárom környékén van sok arany. Európa egyik leggazdagabb aranymosó helye az őskortól napjainkig a Kárpát-medence volt, legfőképpen Erdély, a Kisalföld és a Muraköz. A Duna kisalföldi szakaszán, a csallóközi parton Gúta, Naszvad, Bős, Csicsó, Kolozsnéma, Aranyos, és Doborgaz lakói éltek aranymosásból. A Szigetközben pedig Ásvány, Lipót, Nagybajos voltak a leghíresebb aranymosó helyek. Amit az aranymosó keres azt föveny-vagy mosóaranynak hívják. 1933-ban a Duna Mosonmagyaróvár és Győr közötti szakaszán 0,05–0,1 g aranytartalmat mutattak ki a hordalékból (1 g arany megközelítőleg 100 000 aranypikkelyből áll).
Uszály haladt el előtte. Hatalmas hullámokat küldött felé, Albert felé, aki elgyönyörködött, milyen könnyedek, lágyak, integetősek, olyan, mintha festette volna valaki őket. Amikor elérték az első natúr hullámok, dunarészek, szutykos vizek, három, hat, kilenc, a tálját kivették a kezéből és már vitte is el a víz, be a közepire. Albert későn ugrott utána. Nem zavarta már a kosz, belement az a vízbe agyatlan. Alaposan be kellett úsznia érte. Mindkét tüdőszekrénye telement bizalommal.
De elkapta végül. A menekülős istenit!
Hallotta, hogy jön a motorcsónak, de nem tudta, hogy irányváltoztatásra képtelen a jármű.
Ugyanis nem ült benne személyzet. Magától ment.
Ez a csónak nem fogja őt kikerülni. A kétfős közeg 10 perccel ezelőtt összeveszett. Nőn. Az egyik dugta, a másik elvette. Dulakodás zajlott le a fedélzeten és a két szép közeg, úgy ahogy volt, nyári, rövidgatyás egyenruhástul zúgott a vízbe.
Egyszerre dulakodták bele magukat.
Az agresszív együttlétet békülés csak akkor szakította meg, amikor már mindketten alaposan fulladoztak, összegabalyodtak, harapták egymást, egy osztrák turistákat szállító vízibuszról még le is fényképezték a két vízirendőrt, mint a kalászt! Egyik sem volt már olyan boldog.
Amikor ők partra úsztak, vánszorogtak, a kapitány nélküli járművük éppen akkor csapta el Albert fejét.
Pedig idén lett volna a szülinapja…
16:32
„Nőrefiam sosekőccs”