Nesztek, itt van az Újévi köszöntőbeszédem
- Részletek
- Kategória: Novellák
- COM_CONTENT_PUBLISHED_DATE_ON
- Írta: Rimóczi László
Barátaim! Egy új év kapujában állunk. És. Minden évet jó tiszta lappal kezdeni, ezért én most lerántok. Leplet. Itt a nagy vallomások ideje, tehát nekem is eljött az én időm. Merthogy én éveken át hazugságban tartottalak benneteket, … igen, igen, mindenkit átvertem, és ezért nem tudok most a szemetekbe nézni… nem az vagyok, akinek hisztek. Szóval, vallomásom sokakat megrázhat, de közületek páran már valószínűleg sejtették rólam… (Nagy levegő) Ahhoz, hogy teljesen megértsétek miért vertem át az egész hazát, népet, nőt és gyereket, kicsit vissza kell mennünk az időben…
1947-ben az USA egyik városában, az Új-Mexikó állambeli Roswellben lezuhant egy repülő csészealj – később a hadsereg azzal a mesével tolta ki a sajtó szemét, hogy nem találtak kis gnómokat a roncsok között. De az igazság az volt, hogy három test is érkezett a lezuhant űrhajóval. Nos, ez a három test én voltunk. De nem találtak meg minket soha… (utána boncolgatták azt a bábut azon a bizonyos fekete-fehér felvételen, csakhogy az csalás volt, mert az a műűrlény marcipánból készült, és később az FBI és Truman elnök röhögve felzabálta).
Így érkeztünk az űrből aznap a szerencsétlenül járt űrhajóval. Hogy gyorsabban tudjak menekülni, három részre osztódtam, így lettem én és a két PaDöDő lány (bár akkor még nem így hívták őket, de ti így ismeritek.)
Hetekig kellett bujkálnunk a hideg és kellemetlen Sziklás-hegységben, mohán, bogyón, őzikén és langyos sáron éltünk. Ha nagy ritkán találtunk csokibefőttet akkor azon. Nagy megpróbáltatás volt ez nekünk, mert a mi bolygónkon rendszerint smaragddal táplálkoztunk, de itt kevés volt belőle, úgy kellett kiszopogatni az elhagyott telérekből.
Természetesen jóban vagyunk más bolygók élőlényeivel is, például a Transformerekkel, akik nem mese, hanem valóság, épphogy ők is smaragdot esznek, mint mi. Egyszer megkérdeztem tőlük, hogy milyen volt a Transformers filmek forgatása. Azt felelte Optimus fővezér, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy az előzetes robotcastingon a rendező éppen őt, illetve őket, szúrta ki a többi autórobot közül. Megkérdeztem tőle - mert érdekelt - hogy mi történik akkor, ha teszem azt, én pont őbenne ülök, miközben ő éppen autóból robottá változik? – esik-e valami bajom? Már hogy becsíp, összecsuk-e engem felismerhetetlenségig? De ő csak nevetett.
De vissza a bujkálásra: egy szép nap felvettük emberi másunkat és bementünk a városba. A rádióban meghallottunk egy magyar számot és tudtuk, hogy ez kell nekünk, ezt akarjuk csinálni. Nem a Balázs Fecó, nem is a Neoton volt… nem, egészen rosszul gondoljátok. Nagy Feró énekelte, hogy „hagymát ettem túróval, nem bírok a fúróval.” Már tudtuk, mit kell tennünk. A szintipopban láttuk a kiutat…
Az első Malév géppel Budapestre jöttünk. A lányokkal elhatároztuk, hogy alapítunk egy pop bandát. Ők a szintis limonádé irányába mentek, de én megalapítottam az AD Stúdiót, ami még mindig fos volt de legalább szofisztikáltabb és összefogottabb, ők meg… úgy zeneileg szét voltak, hát hogy mondjam: csúszva. Nem tetszett nekik, pedig a PaDöDő sokkal több lemezt adott el, de azért húzták a szájukat, nem értem mér. Az „Álmaimban Amerika visszainteget” c. számunkat lefikázták és ezután el is váltak útjaink - a mai napig nem állok szóba velük. Utoljára még felajánlottam nekik, hogy hagyjuk a pop ipart, mert le fogunk bukni, hajózzunk el Tuktuk szigetére, ahol senki nem zavar minket, éljünk aszkétásan csendesen bogyókon. De ők nem akartak bogyózni – ők sztárok akartak lenni.
Egyedül kellett összekaparnom a smaragdra valót, ezért jöttem ide, milliomosnak lenni. És. Barátaim! Valahányszor összefutottam veletek az utcán, kocsmába, vagy bárhol, minden alkalommal tele volt pakolva a táskám űrműszerekkel és bármikor boncolhattam volna lézerrel bárkit,… de én nem tettem, mert a szívem zöme már …emberi.
Most már tudjátok titkomat: galaktikus űrszajha vagyok, csillagközi bolygószökevény…
Hát ennyi, gondoltam, jogotokban áll tudni, „hogy ne fakadjon több gaz az igazság tengerén” – ahogy Pruszt mondja 1897-ben ….
Ez nem hazugság.
Ez valóság.